Trafik irodaszer boltoktól az online webshopokig – így vettem kedvező áron tonert.

Szponzorált tartalom

nyomtató alkatrész

nyomtató alkatrész

Az én időmben a trafik szó alatt azt az irodai kellékekkel foglalkozó kis üzletet értettük, amiben megkaptuk gyerekkorunkban a legújabb, legcsodálatosabb, legszínesebb, legcsillogósabb zselés tollakat, különféle ceruzákat, radírokat, a kézzel írott levelekhez a gyönyörű szép mintás levélpapírokat, az iskolához szükséges mindenféle kelléket, vonalzókat, füzeteket, matricákat és minden egyebet, amire szükségünk lehetett.

Gyakran betértünk iskola után megnézni a legújabb szállítmányt. Megbeszéltük, ki melyik tollat veszi meg, majd később pedig csereberéltük egymás között. Akkor még nagy divat volt a színes zseléstoll, főleg a különlegesebbek, amik extrán világítottak, vagy csillogtak, esetleg akár egyszerre több színnel is fogtak.

Ide mentünk be akkor is, hogyha a rajzoláshoz rajzpapírra, írólapra volt szükségünk, vagy ideje volt már leváltani a régi tolltartót. Tehát minden, ami ma megtalálható egy iroda kellékes üzletben, az ebben a kicsi kis trafikban beszerezhető volt. Emlékszem még arra, amikor széles vigyorral jöttünk ki a trafikból és ara is, amikor másnap az iskolában mutattuk egymásnak az újabb és újabb szerzeményeket, és ment az üzletelés, hogy ki melyiket mire fogja cserélni. Nekünk akkoriban nem volt sok pénzünk, így ritkán tudtam bent vásárolni. De volt egy lány, aki mindig szándékosan úgy cserélt velem tollat, hogy többet kapjak, mint amit valójában ér az én tollam. Így neki köszönhetően egy nagyon szép gyűjteményre sikerült szert tennem. Persze már akkor is tudtam, hogy mindezt kedvességből csinálja, és ezt azóta sem felejtettem el neki.

Azt is nagyon szerettem a trafikban, hogy gyakran csináltak olyan akciókat, hogy több zselés toll vásárlása esetén kedvezményt adtak, ilyenkor többen összefogtunk, és így vettük meg az újabb tollakat.

Ma már persze szinte mindent az internetről szerzek be, zselés tollakra pedig már nincs is szükségem. Legutóbb Nyomtató alkatrész beszerzésére kellett időt szánnom, ugyanis kifogyott a nyomtatóból a toner, ami biztosítja a nyomtatáshoz szükséges fekete színt. Így nem volt más dolgom, mint megkeresni azt az webáruházat, ahol megtalálhatom azt a tonert, ami passzol a nyomtatómhoz.

Szerencsére nem kellett sokáig keresni, ugyanis a barátnőmnek is pontosan ilyen nyomtatója van, így megkérdeztem tőle, hogy ő honnan szokta rendelni hozzá a tonereket. Mondta, hogy van egy Nyomtató alkatrész nevű oldal, ahonnan jó minőségű tonereket és tintapatronokat lehet rendelni a nyomtatókhoz.

Gyorsan be is pötyögtem a címüket a böngészőm címsorába, hogy megnézzem a kínálatot. Ekkor fogadott a kezdőlapon az a kedvezmény, amit a trafikok kapcsán is említettem, szóval innen a nosztalgia. Itt is több darab vásárlása esetén kedvezményes árat biztosítanak, amely akár különböző termékekre is igaz lehet.

Nem is akartam elhinni, hogy ez tényleg minden termékre vonatkozik. Így random belekattintottam néhány olyan kategóriába is, ami igazából nekem nem releváns, de kíváncsi voltam arra, hogy ténylegesen minden típusú tonerre és tintapatronra igaz az, hogy több darab esetén kedvezményes árat biztosítanak. És az a helyzet, hogy tényleg minden terméknél ott volt az egy darabos ár, és az is, hogy mennyibe kerül akkor, hogyha két darabot vásárol valaki belőle, és milyen kedvezményre lehet számítani akkor, hogyha három darabot rendel valaki.

Ebben az azonnali mennyiségi kedvezményben tényleg az az izgalmas, hogy nincs szükség arra, hogy ugyanahhoz a nyomtatóhoz rendeljük meg duplán vagy triplán a tonert, így például, hogyha van két nyomtatónk, akkor a két különböző nyomtatóhoz rendelt toner esetén is érvényes a kedvezmény. Ha nincs a tulajdonunkban két különböző nyomtató, akkor pedig akár másokkal is össze lehet fogni. Igaz, nekem nincs két nyomtatóm, viszont a mennyiségi kedvezményeket nagyon szeretem, és a barátnőm is biztos, hogy fog örülni egy kedvezményes árú tonernek, így arra gondoltam, hogy mivel tonerre később is szükségünk lehet, így a több darabos megrendelés mellett döntöttem.

Most már csak az volt a kérdés, hogy hogyan fogom megtalálni az én nyomtatómhoz szükséges tonert. De szerencsére erre sem kellett olyan sok időt szánni, ugyanis az oldal nagyon megkönnyíti a dolgunkat.

A toner menüpontra kattintva márkánként érhetőek el az egyes kategóriák, tehát az első lépés az volt, hogy ki kellett választanom a nyomtatómnak a márkáját, ami az én esetemben a HP. Így a toner menüpontban rákattintottam a tovább a HP toner termékek megtekintéséhez kék színű linkre. Ezután egy olyan oldalon találtam magam, ahol a nyomtatókat sorozatokra bontva listázzák. Itt szemmel nehezebb kiszúrni azt a nyomtatót, ami nekünk van, hiszen nagyon sokfajta nyomtatóhoz értékesítenek tonert, viszont van egy keresőmező, amibe egyszerűen be lehet írni a nyomtatónknak a számát. Ezt én a nyomtatónak az elején találtam meg. A kereső mezőbe csak egyszerűen beírtam, hogy MFP 135a, és már ki is adta az egyetlen egy darab HP lézer MFP 135a linket. Erre rákattintva megjelentek azok a tonerek, amik 100% biztosan kompatibilisek az én HP lézernyomtatómmal.

A megjelenő oldalon már rögtön lehet látni egymás alatt listázva a tonereket. Elérhető volt számomra eredeti és utángyártott toner is, így még tovább lehetett szűkíteni erre a két kategóriára a listát. Az eredeti toner egy kicsit drágább árkategória, míg az utángyártott pedig egy olcsóbb toner. Úgy tudom, hogy az utángyártott tonerek is meg tudnak felelni a célnak, viszont én szeretek eredetit vásárolni, és mivel a minőségi kedvezménynek köszönhetően nagyon kedvező áron érhető el az eredeti toner is, így én az eredetit választottam.

A termék lista mellett nagyon nagy segítség volt számomra, hogy már egyből jelezte, hogy szállítható-e a termék vagy sem. Azt olvastam, hogy szállíthatónak csak olyan termékeket jelölnek, amit néhány napon belül valóban ki tudnak szállítani. Viszont hogyha nem szállíthatónak van jelölve a termék akkor érdemes őket megkeresni, hogy pontosan megtudjuk azt, hogy mikor várható a szállítás.

Őszintén megvallva nem vagyok egy nagy toner szakértő, számomra annyi elegendő volt, hogy az oldal ilyen könnyedén végigvezetett az egész folyamaton, és megtaláltam azt az eredeti HP tonert, ami jól illeszkedik a nyomtatómhoz, de ha valakinek több információra van szüksége, akkor a megjelenített listában minden terméknél található egy részletesebb adatlap. Erre kattintva nem csak az általános adatokat lehet megtalálni a tonerről, hanem részletesebb leírást is, ahol még több információt lehet megtudni.

A toner kosárba helyezésekor megjelent az oldal tetején egy szürke gombon az, hogy hány darab terméket helyeztem be a kosárba, és hogy ez mennyibe fog kerülni. Erre kattintva lehet a kosarat szerkeszteni, vagy már rögtön a fizetés linkre kattintva továbblépni a fizetésre. A kosárnál a mennyiséget lehet módosítani, így, ha véletlenül többet vagy kevesebbet állítottunk be a kosárba helyezéskor, mint amit valóban szeretnénk megvásárolni, akkor itt egyszerűen át lehet írni a számot, és egy kosár frissítése gombra kattintva a kosár tartalmának az adatai meg fognak változni, tehát azonnal megmutatja, hogy mennyibe fog kerülni a módosított kosár értéke, illetve pontosan látszódik maga a kedvezmény is.

Innen pedig a pénztárgombra kattintva egyszerűen tovább tudtam lépni. A folyamat nagyon egyszerű, hasonlóan bármilyen más áruházhoz viszonyítva az e-mail cím megadását követően szállítási címre, szállítási módra, fizetési módra volt szükség, majd pedig jöhetett a rendelés áttekintése és a rendelés elküldése.

A mennyiségi kedvezmény mellett pedig még, ami szintén nagyon örvendetes volt, az pedig az ingyenes kiszállítás. Ezzel kapcsolatban azt a tájékoztatást olvastam az oldalon, hogy az ingyenes kiszállítás visszavonásig érvényes. Vagyis ez azt jelenti, hogy most biztos, hogy ingyenes és amíg nem vonják vissza, addig lehet élni ezzel az ingyenes szállítási lehetőséggel.

Én a jól megszokott GLS futárszolgálatos szállítási módot választottam, itthonról dolgozok, így bármikor át tudom venni a futártól a csomagot, de egyébként GLS csomagpontra is lehet kérni a terméket, így, ha valaki nincs otthon, és inkább csomagpontra menne el, akkor ezt is tudja választani.

Ha pedig még csak annál a pontnál tart valaki, hogy milyen nyomtatót vásároljon, akkor az oldalukon a blogban erről is lehet olvasni.

Személy szerint nagyon örülök neki, hogy ajánlották nekem ezt az oldalt. Kicsit nosztalgikus hangulatba is kerültem, ahogy azt érezhettétek az elején. Ráadásul ár-érték arányban is hihetetlenül jól jártam ezzel a megrendeléssel.