Szponzorált tartalom
A hétvégén volt a testvérem esküvője, ami az egyik kedvenc napom lett az évben! Nagyon készültünk ám rá mindannyian, és nagy büszkeség számunkra, hogy a tesó végre házasodásra adta a fejét, sőt, már a baba is tervben van! Én még azt érzem, a kapcsolatom túl fiatal ahhoz – és én magam is –, hogy hasonlóban gondolkozzak, ugyanakkor mindig fantasztikus érzés a szeretteim boldogságát látni, ez most sem volt másként.
A bátyám az egyik legkedvesebb ember számomra a világon, és az újdonsült sógornőmmel is nagyon jól kijövünk szerencsére – nagyjából a kezdetektől –, úgyhogy elmondhatom, hogy szerintem mindenki nagyon jól járt. Egyébként maga az esküvő is kifejezetten az én szájízemnek volt való: nem voltunk túl sokan, csak a család és a szűk baráti kör, így igazán meghitt volt a hangulat. A DJ a legnagyobb partizenéket nyomta egész este és éjjel, az ünnepi menü fenséges volt, és bár nem vagyok kifejezetten édesszájú, de a kétemeletes torta mindkét íze után megnyaltam mind a tíz ujjam… Amikor pedig már azt hittük, nem fér belénk több étel, éjfélkor jöttek a fenséges hidegtálak, amiről még egy jót falatoztunk persze, mielőtt addig táncoltunk, amíg már tényleg nem bírtuk tovább a fáradtságtól. Szóval imádnivaló volt az este, minden pillanata emlékezetes marad!
A másik nagy dolog az idén, hogy végre elkezdem a jogosítványt. Ugyan online jogosítvány nem szerezhető, de el lehet kezdeni, a KRESZ e-learning formában is elsajátítható, utána pedig ugyanúgy le kell tenni a vizsgát, mint jelenléti oktatás esetében. Épp ennek az online jogosítvány „elkezdésnek” olvastam utána, igazából rávetettem magamat a netre, ennyi volt a művelet. A keresőbe azt írtam, hogy „online jogosítvány”, ugyanis szerettem volna, ha kiadja azokat a helyeket, ahol e-learning formában végezhető a KRESZ. Az is fontos volt, hogy Budapesten belül, a kerületünkben vagy ahhoz közel tudjam intézni a többi dolgot, így viszonylag adott volt a környék is, ahol kerestem. Végül így találtam rá a kereső áldásos tudása révén a Fordulat Autósiskolára, ami a lehető legjobb választásnak bizonyult számomra. Ezért is döntöttem el, hogy egy bejegyzésben szeretnék mesélni róluk nektek, olvasóknak, mert tudom, hogy mennyire fontos az, hogy megtaláljuk azt az autósiskolát és azt az oktatót, aki a leginkább kompatibilis az elvárásainkkal.
Én a Fordulatról tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Már az nagyon szimpatikus volt a kezdetektől fogva, hogy láttam, mennyi időt és energiák fektettek abba, hogy egy igazán informatív, tartalmas és felhasználóbarát weboldalt tárjanak a látogatóik elé. Nagyon hasznosnak tartanám, ha minden autósiskola weboldala legalább fele ennyire lenne hasznos tájékoztatókkal tele, mint a Fordulaté! Már ebből is egyértelműen éreztem, hogy igazán profi és tapasztalt szakemberekkel van dolgom, és az is szimpatikus volt, hogy mennyi mindennel foglalkoznak – például vezetéstechnikai oktatás, vagy motoros kiegészítők forgalmazása, ahol a Fordulat Autósiskola diákjainak kedvezmény is jár. Miközben a honlapon megannyi érdekes bejegyzést olvashatunk – akár a blog felületen is -, azért arról is érdemes szót ejteni, hogy a költségekkel hogyan számolhatunk. Egy jogosítvány megszerzése ugyanis – mi tagadás – egy komolyabb befektetésnek is tekinthető, több százezres tételről beszélünk.
Amikor felfedeztem a weboldalt, akkor az elsők között volt az ár, aminek utánanéztem, mit írnak róla. Az oldalon belül szerepelnek konkrét árak és olyanok is, amik egy körülbelüli kalkulációnak tekinthetők, ugyanis az ember nem tudhatja előre, vezetésnél hány órát kell majd vennie pontosan. Aztán ott vannak a vizsgadíjak is – persze senki ne erre készüljön, de előfordulhat az is, hogy többször kell menni, ennek pedig nyilván ott az anyagi vonzata is. Egyszóval a pénz része is fontos a dolognak, nem csak a megfelelő oktató és tanuló autó kiválasztása, vagy a KRESZ tanfolyamról való informálódás.
Én tényleg értékeltem azt, hogy már a szükséges infók nagy részét megtudhattam a weboldalról, és nem kellett emiatt hosszas levelezésbe vagy telefonálásba bonyolódnom. Bár igaz, ami igaz, a Fordulat Autósiskolánál vagy visszahívást is tudunk kérni, ha az oldal jobb felén található rubrikában megadjuk a telefonos és az e-mailes elérhetőségünket. Bízom benne, hogy felkeltettem sokatok érdeklődését az autós suli bemutatásával, és ti is felfedezitek a Fordulat honlapját, esetleg be is iratkoztok hozzájuk – hajrá mindenkinek a jogsihoz!