Szponzorált tartalom
Nemrégiben úgy döntöttem, ideje feladnom az albérletekben töltött életemet, és saját lakást vásároltam. A költözéskor az új lakóhelyemet érthető módon igyekeztem minél otthonosabbá varázsolni, hogy az új környezetben kényelmesen érezzem magam. Az első lépés az volt, hogy átfestettem a saját használatú szobáimat. Úgy döntöttem, hogy világos, leginkább fehér és világoskék színeket választok, mivel úgy éreztem, ezek a színek segítenek a harmonikus és pihentető légkör megteremtésében.
A festés folyamata nemcsak esztétikailag tette jobbá új otthonomat, hanem örömet is okozott, miközben saját magamra szabtam környezetemet. Ezen kívül a megfelelő födémszigetelésről is szerencsére időben gondoskodtam – ami fontosabb folyamat volt.
A jó szigetelés elengedhetetlen ugyanis bármilyen ház, lakás hőmérsékletének fenntartásához, különösen télen és nyáron. A födém szigetelése nemcsak a komfortot növelte meg nálam sem, hanem hosszú távon segített abban is, hogy csökkentsem az energiaköltségeimet, tehát, hogy pénzt spóroljak. A szigetelés megerősítette az otthonom melegségét és védelmet biztosított a zajoktól is, így egy igazán kellemes és nyugodt környezetet alakíthattam ki magamnak. Az otthonom így egy olyan hely lett, ahol kipihenhetem magam, és amit saját ízlésemhez igazíthattam.
Azt, hogy sikerült előre lépnem a födém szigetelés témában, a Polart Masternek köszönhettem meg, amelynek fő profilja éppen ez a szigetelés téma. Persze nem csak födémeké, de nekem éppen ez kellett.
A fújható födém szigetelési támogatás egy egyedülálló lehetőséget kínál mind magánszemélyek, mind bizonyos cégek számára, hogy javítsák lakóingatlanuk vagy telephelyük energiahatékonyságát. A program segítségével akár a teljes szigetelési költség 40%-át vissza lehet igényelni, így a szigetelési beruházás költségei jelentősen csökkenthetők. A támogatás célja, hogy hozzájáruljon a fenntartható és költséghatékony épületfelújításhoz, miközben segít a háztartások és cégek energiafelhasználásának csökkentésében. Az energiahatékonysági program különösen azoknak ajánlott, akik nem felelnek meg az Otthonfelújítási támogatás feltételeinek, vagy akik nem szeretnének hitelt felvenni a födém szigetelési munkálatokhoz.
A fújható szigetelés technológiájának legnagyobb előnye, hogy rendkívül gyorsan, hatékonyan és gazdaságosan lehet elvégezni a lényegi folyamatot. A program keretében alkalmazott 30 cm vastag, üveggyapotos szigetelés tökéletesen zárja el a hőveszteséget, és biztosítja a szigetelés hőhídmentes, résmentes kialakítását. Az így kialakított szigetelőréteg nemcsak az ingatlan energiaveszteségét csökkenti, hanem jelentősen mérsékli a fűtési és hűtési költségeket is, így a háztartások számára hosszú távon pénzügyi megtakarítást jelenthet. Az energiahatékonyság javításával a szigetelés a jövőben csökkentett szén-dioxid kibocsátást eredményez, amelyet a tulajdonosok visszatérítendő támogatásként kapnak. A fújható szigetelés így számos eltérő előnnyel jár. Az egyik legfontosabb még, hogy a szigetelőanyag nem éghető. Továbbá, a légáteresztő és páraáteresztő tulajdonságainak köszönhetően nem keletkezik penész, gomba vagy egyéb káros mikroorganizmusok, amelyek a szigetelés hosszú távú hatékonyságát csökkenthetik. A víztaszító üveggyapot nem nedvszívó, ezért megelőzi a szigetelés elöregedését és az anyagok összeomlását, amely gyakran előfordulhat a hagyományos szigetelőanyagoknál.
Ezen kívül az ingatlan értékének növelése is szempont, mivel a korszerűsítés hatással van az energetikai tanúsítványra, amelyet a potenciális vásárlók figyelembe vesznek. Az ingatlan értékesítése során egy magasabb energetikai besorolás előnyt jelenthet, mivel a vevők számára egy jól szigetelt, alacsony energiafogyasztású ház vonzóbb lehet.
A fújható födém szigetelés különösen azok számára ideális, akik a szigetelési munkálatokhoz nem kívánnak hitelt felvenni, illetve azoknak a cégeknek, akik nem részesülnek más energiahatékonysági fejlesztési támogatásban. Továbbá, mivel a program lehetőséget biztosít a födémek utólagos szigetelésére, szinte bármilyen típusú régi ingatlan számára elérhető. A program a Kádár-kockák, gipszkarton álmennyezetek, továbbá vályogházak, parasztházak és betonfödémek, valamint borított fafödémek szigetelésére is érvényes, így szinte minden régi ingatlan számára ideális megoldást jelenthet.
Az egyedi támogatási programhoz való csatlakozáshoz nem szükséges új építésű ingatlan (sőt), és a szigetelés bármilyen meglévő födémstruktúrára alkalmazható. A programhoz a tulajdonosok vagy jogosult személyek csatlakozhatnak, és az ingatlan szigetelésére vonatkozó munkálatok elvégzése után élhetnek a visszatérítendő támogatás lehetőségével.
A fújható födém szigetelési támogatás egy rendkívül kedvező, költséghatékony és fenntartható megoldást kínál azoknak, akik javítani szeretnék ingatlanuk energiahatékonyságát, miközben jelentős költségmegtakarítást érhetnek el az energiafogyasztás terén. A program minden lakóingatlanra érvényes, gyorsan megtérül, miközben környezetvédelmi szempontból is előnyös megoldás.