A fagyal sövény könnyen kezelhető

Szponzorált tartalom

Fagyal sövény

Az ápolt, szép kert az otthonunk kincse és ékköve. Ha kellő időt és áldozatos munkát fektetünk a kiskert gondozására, nagyon rövid időn belül meghálálja azt. Az egyik legkönnyebben kezelhető növény, a fagyal sövény gondozása sem igényel komolyabb szaktudást vagy rengeteg időt. Abban az esetben, ha ezen sövényfajta mellett voksolunk, érdemes tudni, hogy szinte az év minden szakában ültethető, kivéve a zimankós téli heteket.

A praktikusság jegyében ássunk hosszanti árkokat a palántáknak, hiszen így egyszerűbb azok sorba való elültetése. Amint megvan az árok, nem árt, ha némi műtrágyát szórunk az aljára, amit vékony földréteggel hintünk meg. Fontos, hogy a fagyal sövény egyes példányait 20-30 cm-es távolságra helyezzük egymástól, így nőnek igazán széppé, hiszen nem zavarják egymás életterét. Ha elhelyeztük a növényeket, öntözzük meg jó alaposan az árkot és már készen is vagyunk! A fagyal sövény későbbi gondozása a fent említett példa mentén haladva, szintén nem igényel túl bonyolult szakértelmet és fáradtságos munkát.